2018. december 17., hétfő

Misztikus beszélgetések

2018.12.17.23 óra Imák után.
Drága kicsi Évám! Köszönöm imáidat!
Uram! Tehetetlen értetlenséggel, végtelen szomorúsággal szemlélem a magyar emberek viselkedését, agresszivitását amit ebben az adventi időben az utcán, a parlamentben csinálnak. Gyomrom összeszorul és az emberi reflexek már-már eluralkodnak rajtam, amikor a belső hang arra ösztökél, imádkozz!Imádkozz értük!
Mi lesz ennek a vége?
Jézus: Gyermekem! Az időzítés nem véletlen. Az adventi idő csendes készülődését, a várakozás örömét akarja elvenni tőletek ellenségem. A várakozástól, a karácsonyi készülődés bensőséges hangulatától, a Szent Család és megszületésem ünnepének örömétől akar megfosztani benneteket. Országotok derekasan helytáll a külső ellenséggel szemben, ezért belülről támadja nemzeteteket. A sátán és démonai felheccelik, felizgatják a tömeget, a sátán összes negatív megnyilvánulása látható az emberek viselkedésén. A rendbontás. a lázítás,a harag, a düh, az irigység, a vádaskodás, a testi-lelki terror, a fenyegetőzés, a félelemkeltés, a hazugság, a nyugtalanság, és még sorolhatnám.Ezek mind ott vannak az utcán tüntető és az ellenzék soraiban ülő gyermekeim szívében. Ezek a gyermekeim hogyan készülnek megszületésem ünnepére, a Szent Karácsonyra?
Szent Édesanyám és Én Jézusotok is szomorúan szemléljük ezeket a lázadásokat.
Nektek keresztény gyermekeimnek, engesztelőimnek a legfontosabb feladatotok, az IMA! IMA a közösségekben, IMA otthon a rejtekben. A böjt és az áldozathozatalok! Minden kis áldozatot, minden imát, minden felajánlást kegyelemmé alakítok. Az erőszak ellen a szelídség, a szeretetlenség ellen a szeretet a legnagyobb fegyver. Ezért, IMÁDKOZZATOK! IMÁDKOZZATOK! IMÁDKOZZATOK! Elsősorban a rózsafűzért!
Kérjétek Szent Mihály arkangyalt az Angyalok Fejedelmét, hogy védelmezzen egyénileg benneteket és óvja hazátokat.
Szent Angyalaim, Harcos Angyalaimmal kivont karddal állnak mellettetek. Kérjétek papjaitokat tartsanak Szentségimádásokat. Ebben hatalmas erő van. Az oltárra kitett Oltáriszentség a templomon kívül is hatalmas erőt képvisel. Pap-fiaimnak fel kell ismerniük, hogy az Egyháznak most feladata a keresztény kormány munkáját imaháttérrel segíteni.
A keresztények, az engesztelők széthúzását most a közös imában kell összekapcsolni hazátokért. Most már a széthúzásnak nincs helye, mert az ellenség minden rést figyel és a legkisebb repedésben is támad.
Uram! A Szent Koronát elakarták távolítani a parlamentből
Jézus: Gyermekem! Ellenségem tudja, hogy a Szent Korona hatalom. Szent István királyotok Édesanyámnak adta országotokat. Ő lett országotok királynője. A királynőt korona illeti meg. Ez a Korona pedig a Mennyei Korona hű mása. Ezt a Koronát legerősebb Angyalaim védik, ezt az ellenség nem kaparinthatja meg.
Ima: Istenem! Add nekünk azt a kegyelmet, hogy hathatós imáink által a karácsony békés, meghitt, boldog legyen, és olyan örömmel ujjongjunk megszületésednek, mint egykor az Angyalok és a pásztorok. Ámen.
Jézus: Úgy legyen gyermekem!
Most megáldalak a szelídség és az alázat kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Jézus bátor harcosa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése