Miért lettem emberré
2010. december 24. péntek; 20:00 – 22:15
Szeretett
leányom, köszönöm, hogy válaszoltál hívásomra. Örömmel beszélgetek
veled ezen a különleges ünnepen, Születésem ünnepén. A szeretet, amely
betölti Szívemet a gyermekeim által tanúsított hit és odaadás által,
nagyon értékes.
Ez
az az időszak, amikor Gyermekeim mindenhol a világon, földi életemen
elmélkednek. Ez az az időszak számukra, amikor átgondolják annak
jelentőségét, hogy mit is jelent Születésem az egész emberiség számára.
Születésem miatt van az, hogy az emberiség a megmentését fogja keresni.
Az Örök Atya minden Gyermeke iránt érzett szeretete által hozta meg
ezt a végső áldozatot. Az, hogy meg kellett néznie egy csecsemő
megszületését, nézni őt, ahogy gyermekként felnevelkedik egészen
felnőttkoráig, tisztán mutatja az Ő szeretetét és eltökéltségét, hogy
megmentse minden gyermekét. Ő oly nagyon szereti minden gyermekét, hogy
megkért Engem arra, hogy emberként éljem az életet, tudván, hogy meg
fognak alázni és ki fognak gúnyolni Engem. Megengedte, hogy mindez
megtörténjen.
Születésem
egy jel mindannyiatoknak, hogy Isten, az Örök Atya, olyan nagyon
szerette gyermekeit, hogy még ezt a hatalmas áldozatot is meghozta
értük. Azáltal, hogy megengedte Nekem, hogy a földre jöhessek, és
mindannyiatok között élhessek, Ő megmutatta könyörületét, és azt a
vágyát, hogy megmentsen benneteket, ezért hagyta jóvá halálomat. Ha nem
küldött volna el Engem, akkor az emberiség nem menekülhetett volna meg.
De
mindazok, akik visszautasítanak Engem, még mindig bizonytalanok Isten,
az Örök Atya ígéreteinek igazságaival szemben. Még nagy az
összezavarodottság.
Mindaz,
ami most fontos az emberiség számára, az, hogy megértsék az új
Mennyország és az új Föld ígéreteit és valóságát, amely ki van jelölve
Isten minden gyermeke számára. Ez a legnagyobb ajándék mind közül, és
egyben egy olyan ajándék, amelyet mindannyiatoknak meg kellett volna
osztani Vele, amíg a sátán el nem pusztította az egészet, Éva
megkísértése által.
Az
emberek ma, sok esetben, úgy nézik az Ó és Új Testamentum tanításait,
mint a régi meséket. Sokan, még most sem értik meg, hogy a Szentírásban
levő tanítások hitelesek voltak, és még most is azok. Mivel sok
esetben a lelki világban megtörténtekre utalnak, az emberek nehezen
tudják elhinni, hogy ezek (a tanítások) valóban megtörténhettek. Azért
jutottak erre a következtetésre, mert ezek tartalmát a logikus
gondolkodás, a földön történtek alapján értékelik. De tévednek.
A
földre való eljövetelem, úgy volt eltervezve, mint egy utolsó esély a
világ felébresztésére, hogy így mindenki felismerje: Isten mindent
megbocsát. Az Én szerepem az volt, hogy megmutassam nektek, tanításaim
és Kereszthalálom által, a Mennyországhoz vezető utat.
Karácsonykor
emlékezzetek arra, hogy Születésem azért volt, hogy segítsen nektek
elkezdeni újraértékelni a Mennyországba vetett hiteteket, amelynek
mindannyian jogosan részesei vagytok. Azáltal, hogy emlékeztek az
Életemre, egyesülhettek most Velem Atyám Birodalmában, ha megnyitjátok
szíveteket, és ha megkértek Engem arra, hogy még egyszer öleljelek át
benneteket.
A ti isteni Megváltótok és Igazságos Bírótok,
Jézus Krisztus