2018.12. 03. Imák után.
Drága Gyermekem, köszönöm imáidat!
Mennyei Atya: Az Adventben vagyunk, a várakozásban.
A
várakozás az egész emberi életet végigkíséri. Amikor az édesanya
kedves terhét viseli, várakozik, hogy gyermeke megszülessen . Majd
ahogy múlik az idő várja, hogy gőgicséljen, figyeljen, járjon,
készségei kifejlődjenek, ügyesedjen, okosodjon az iskolában. Aztán kis
önálló egyéniséggé alakulva, most már a gyermek is vár, az iskola
befejezésére, majd a továbbtanulás, aztán a munkakeresés,
családalapítás boldog pillanatai. Ez a felsorolás, csak egy kis
szeletkéje a várakozásotok bemutatására. Ezen kívül mennyi, de mennyi
dologra várhattok még! A nap minden pillanatában elmondhatjátok, hogy
várakoztok valamire.
Advent
idején a legcsodálatosabb dologra várakoztok ti keresztény gyermekeim,
szeretett Fiam megszületésére. Ő az Én szeretett Fiam, a legdrágább,
Akit nektek adtam. Ő ugyanezt a földi utat járta be, mint más földi
csecsemő és gyermek. Azonban Ő bűn nélkül jött a világra, ahogy Szent
Édesanyja is Szeplőtelenül fogant, és az eredendő bűntől mentes volt.
Mi történik a várakozáskor?
Amikor
várunk valamit, vagy valakit, csak rá gondolunk. Ha találkoztunk már
vele, felidézzük a vele kapcsolatos élményeinket, érzéseinket.
Elképzeljük hogyan fog történni a találkozásunk, mit fogunk mondani
neki, és utána hogyan töltjük majd a várt személlyel az időnket.Tehát
teljes figyelmünket, érzéseinket, időnket, cselekedeteinket ennek a
várakozásnak rendeljük alá.
Ennek
az adventi időnek, igen,Szent Fiam megszületésének várásában is teljes
szívvel és nagy szeretettel kellene elmerülnötök. A Szentírás
olvasása, roráte szentmisék látogatása, csendes elmélkedések, a kisded
Jézus szemlélése, a Szentcsalád életéről szóló történetek olvasása.
Mind közelebb hozza szívetekhez a karácsony misztériumát. Valójában ez
nemcsak várakozás, hanem készülődés is.
Mire készülődünk még?
Szent
Fiam, Jézus Krisztus eljött a világba, hogy megmentse a bűnös embert .
Szent Fiam újra eljön a világba, hogy megmentse a bűnös embert.
Második eljövetele a küszöbön áll. Nekem, Mennyei Atyátok kezében van
minden. Én tudom és ismerem az időt, és az időket, előttem van múlt,
jelen és jövő. A látható káosz és a gonosz vagdalkozása ellenére is,
minden az isteni rendbe van beépítve. Az Én akaratom és tudtom nélkül
nem történik és nem is történhet semmi. Csak addig mehet a gonosz,
ameddig Én akarom és engedem. Az ő munkálkodása is a tervem része. Az
idők végén vagytok. Az események felgyorsultak. Készüljetek! Az
Adventetek maradjon állandó és kitartásotoknak meg lesz a gyümölcse. Az
Advent most Szent Fiam második eljöveteléig tartson ki a ti
szívetekben, mert ez a szeretetteljes várakozás szilárdítja meg
szereteteteket és hiteteket.
Most megáldalak a hűség és a sziklaszilárd hit kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen
Jézus bátor harcosa.