Sok iskola készül korán arra, hogy
készen álljon Krisztus eljövetelének ünneplésére. Egyes iskolák,ezzel
ellentétesen, szándékosan elhagyják Krisztus bármilyen említését.Sok
iskola készül korán arra, hogy készen álljon Krisztus eljövetelének
ünneplésére. Egyes iskolák,ezzel ellentétesen, szándékosan elhagyják
Krisztus bármilyen említését.
A Robius középiskola (Midlothian,
Virginia) tájékoztatta a kórus diákjait, hogy leveszi azokat a dalokat a
téli programból, melyek megemlítik a mi Urunkat.
A jelentések szerint "David Allen,
Robius középiskola (Midlothian, Virginia) egyik diákjának apja,
elmondta a WWBT-TV-nek, hogy a fia azt mondta neki, hogy az iskola
vezetői úgy döntöttek, hogy törölnek a koncertprogramból minden dalt,
ami utal Isten Fiára.
Az ügy tisztázása érdekében Allen e-mailt küldött a kórusvezető tanárnak.
Van néhány diákunk, akiknek kellemetlen
volt elénekelni egy olyam darabot, amit a múltban sokszor megtettünk,
egy szakrális dal és Jézust említi - írta a tanár a hírportál szerint.
"...Megpróbálom racionálisan felfogni, hogyan ösztönözhetik a sokszínűséget úgy, hogy közben kizárnak egy adott területet."(FaithWire.com kiemelése)
Nincs semmi baj abban, ha a diákok
szakrális dalt énekelnek. Az országban élő családok megünneplik
Krisztus eljövetelét, és ez az igazi ok, amiért országunk decemberben
ünnepel.
Az a tény, hogy a keresztény dalokat
eddig énekelték, bizonyítja, hogy a közvélemény mindig befogadó volt a
Megváltó születésének megünneplésére.
Az a kifogás, hogy egyesek sértve érzik
magukat, egyszerűen csak arra szolgál, hogy Krisztust lassan kitereljék
a társadalomból. Ez egy újabb lépés, hogy a mulandó világ a
kereszténységgel szembe menjen.
Azok az iskolák, ahol félreteszik Istent, eltávolítanak egy magasabb célt a diákok elől. Elkeserítő eredménye van annak, ha a diákok erőszakkal keresik a kiutat az istennélküliség monoton helyzetéből.
Mindent meg kell tennünk, hogy
megmutassuk, hogy mi Krisztussal vagyunk, még akkor is, ha Őt
félreteszik. Meg kell tartanunk az alapot annak biztosítására, hogy
Isten és az Ő erkölcse még mindig a társadalom szerves részét képezi.
Forrás angol nyelven.https://www.karizmatikus.hu/noha/olvasnivalo/6843-jezus-toeroelve-a-karacsonyi-dalok-koezuel.html