2017. november 23., csütörtök

“Az egész karácsonyi ünneplés csak egy csúf vicc..”

Múlt heti egyik beszédében hamispróféta oly közel került ahhoz, hogy eltörölje a karácsonyt, mint még soha egyetlen elődje. Az ünnepet parádénak hívta, miközben “az egész világ háborúban” áll, állította.
“Közeledünk a Karácsonyhoz,” mondta. “Minden fénybe borul, partik lesznek, kivilágított fák, még a Születés jelenetei is -, díszletek, miközben a világ továbbra is háborút visel.”
“Mi marad a háború után, melynek közepén élünk?” – kérdezte a pápa. “Romok, több ezer gyermek oktatás nélkül, ártatlan áldozatok, és sok pénz a fegyverkereskedők zsebében.”
A pápa azt állította, hogy ez a folyamatos háborúállapot azt jelenti, hogy az egész karácsonyi ünneplés “csak egy csúf vicc, a világ nem értette meg a béke útját. Az egész világban háború dúl.”
“A háború nagyon sokféle okkal indokolható, de amikor az egész világ, mint manapság, háborúzik, egy kicsit itt, egy kicsit ott, szétdarabolt csatározásokkal – arra már nincs mentség.”
“Isten sír” – összegezte a pápa “Jézus sír” azok miatt, akiknek egyetlen célja ezen a bolygón a háború, de akik cinikusan tagadják, hogy ez a szándékuk.

Forrás: https://www.salon.com/2015/11/23/pope_francis_declares_war_on_christmas_the_holiday_will_be_a_charade_this_year/
http://metropolita.hu/2017/12/24910/

2017. november 21., kedd

Káros lehet a mentális egészségre a túl korai karácsonyi zene

A nagyobb áruházakban, plázákban akár már október végén hallani olyan dallamokat, melyek a karácsonyhoz köthetők – a kereskedők célja, hogy az ünnepi zenével az ünnepi termékek megvételére ösztönözzék a vásárlót, lehetőleg minél korábban. Szakértők szerint ez nem csak az időérzéket zavarja össze, de káros hatással lehet az emberek mentális egészségére.
Pszichológusok szerint negatív hatást gyakorol az emberek mentális egészségére, ha az üzletekben már hónapokkal az ünnep előtt hallhatóak egy adott ünnephez kötődő dallamok. A plázában, bevásárlóközpontokban játszott zene elől nehéz elmenekülni, így az emberek gyakorlatilag bele vannak kényszerítve abba az állapotba, hogy már október végén karácsonyi dallamokat hallgassanak. A kereskedők célja, hogy az ünnepi dallamok a vásárlót az ünnephez kötődő termékek megvételére ösztönözzék, melyek szintén már hónapokkal korábban felkerülnek a polcra. Linda Blair klinikai szakpszichológus a Sky Newsnak nyilatkozott arról, milyen hatást gyakorol a vásárlókra ez a gyakorlat.
“A zene közvetlen az érzelmekre hat, teljes mértékben megkerüli a racionalitást. Olyan érzéseket kelt az emberben, mintha csapdahelyzetben lenne – arra emlékeztet, hogy ajándékokat kell venni, gondoskodni kell másokról, rendezvényeket kell megszervezni. Sokan erre hirtelen impulzusokkal reagálnak, és azonnal elkezdenek ajándékot vásárolni, hogy a vélt csapdahelyzetből meneküljenek. A kereskedők pontosan ezt akarják elérni” – mondta.
A szakértő szerint a boltokban szóló túl korai és túl hangos karácsonyi zene szorongáshoz vezet – ráadásul nem is a vásárlókat érinti leginkább, hiszen ők csak átmenetileg tartózkodnak a helyiségben. Ha már novemberben karácsonyi dallamokat lehet hallani, az elsősorban az eladókat sújtja, akik kénytelenek hónapokon át egész nap karácsonyi zenét hallgatni. Blair szerint az okozott szorongás hosszú távon károsítja az érintett személy mentális egészségét.
Elmondása szerint a kereskedők számára ez egyszerű gazdasági racionalitás, így aligha számíthatunk arra, hogy nem kell már október végén, vagy novemberben karácsonyi zenét hallgatnunk bevásárlás közben. A legegyszerűbben ezt úgy lehet elkerülni, ha egyszerűen kisétálunk a boltból, és máshol intézzük a bevásárlást.

http://www.hidfo.ru/2017/11/karos-lehet-a-mentalis-egeszsegre-a-tul-korai-karacsonyi-zene/