Jézus: Ő maga a szeretet. Ő a legnagyobbat ajándékozta nekünk: Önmagát, és a legtöbbet adta értünk: az életét. Ennél nagyobb ajándék nincs! Nem volt könnyű az Úr Jézus Krisztusnak ez az áldozat, hiszen tudjuk az evangéliumból, hogy vért verejtékezve imádkozott, tusakodott, és kérte az Atyát, ha volna valami más lehetőség arra, hogy ezeket a bűnös embereket megmentse: ne kívánja ezt tőle, de azt is megmondta, ha nincs más mód, akkor ne úgy legyen, ahogy Ő akarja hanem ahogyan az Atya.
2013. december 20., péntek
2013. december 17., kedd
Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
Karácsony mások számára
Kedveseim, készítsétek szíveteket üdvözítő Urunk eljövetelére! Ne csak szeretteitekre gondoljatok, amikor ajándékoztok, hanem tegyetek jót azokért is, akik nem szeretnek, akik nem tartanak semmire benneteket! Örvendeztessétek meg a magányosok, a magatehetetlenek szívét azzal, hogy meglátogatjátok őket, de máskor se feledkezzetek meg róluk! Isten jóságát rajtatok keresztül fogják megismerni az emberek. Legyen mindenkihez jó szavatok, még azokhoz is, akik visszautasítják közeledéseteket! Mindent ajánljatok fel a Szentháromságnak, és akkor a kegyelem őket is érinteni fogja! Leginkább lelketeket készítsétek, hogy készséges szívet találjon bennetek! Mindent úgy éljetek át, mintha most lennétek először a betlehemi barlangistállóban!
http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-19-18-34-54
2013. december 16., hétfő
Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által
Karácsony a szívünkben
Kedveseim,
várjátok és vágyódjatok nagyon szent Karácsony eljövetelére, a mi
Urunk, Jézus Krisztus születése napjának méltó megünneplésére. A
betlehemi barlang istálló nyújtson számotokra lélekben megújulást!
Álljatok a kis Jézus jászolánál, és virrasztva, engesztelve hozzatok meg
minden áldozatot a világ megmentéséért. Hulljatok térdre és boruljatok
le Isten szent színe előtt, ne kívánkozzatok e szent jelenléttől
elszakadni. Újuljatok meg lélekben egészen, és hagyjátok, hogy üdvözítő
Istenünk szent fényessége beragyogja egész szíveteket! Örüljetek a
megváltás örömhírének és éljetek vele és egymással boldog egységben!
http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-12-19-18-30-16
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)