Karácsony
Napközben Jézus így szólt hozzám: „Nem is tudod kicsim, hogy milyen boldoggá tesznek Engem hűséges választottaim, amikor meglátogatnak egy szentmisén és kifejezik Előttem örömüket és hálájukat. Az ilyen lelkek nagy vigaszt nyújtanak Nekem. Oly kevés ember van, aki teljesen szívvel és lélekkel van jelen a szentmisén. Mindig örömmel tekintek azokra, akiknél látom azt, hogy mennyire törekszenek a jóra és arra, hogy ne bántsanak meg Engem. Azt kérem tőled és minden engesztelőtől, hogy most különösen imádkozzatok azokért az emberekért is, akik egyáltalán nem tudják, hogy miről szól a karácsony, és miért jöttem el a világra.”
Nagyon
vágyakoztam Jézus második eljövetelére, de félelmek is vannak bennem
ezzel kapcsolatban. Ekkor Ő azt mondta: „Én minden szentmisén nagy
dicsőségben lejövök hozzátok angyalaim kíséretében. Hát nem elég ez
nektek? Eljön az idő, amikor eljövetelem minden ember számára
nyilvánvaló lesz. Addig is várakozásotok teljen állandó készenlétben, és
akkor nem lesz mitől félnetek.”
A
kis Jézus, születésének ünnepén, minden családhoz el akar látogatni.
Látja, hogy lesznek, akik egyáltalán nem fogadják be Őt és elzavarják.
Ezt látva szomorú könnyek között megjegyezte: „Oly sok lehetőség és
kegyelem adatik az embereknek, hogy közelebb kerüljenek Hozzám és mégis
visszautasítják. Imádkozzatok értük, hogy egyszer rádöbbenhessenek mit
jelent az igazi karácsony.” Más családokat is meglátogatott a kis
Jézus, ahol örömmel befogadták pedig, nincs semmijük. Ott öröm és béke
uralkodott, az ünnepek pedig nagy boldogságban teltek el.
2012. 12. 22, Szombat Mária Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése