Mennyei Atya:
Drága gyermekem, valóban elhoztam közétek Szent Fiamat, hogy
megajándékozzalak benneteket legnagyobb ajándékommal, szeretetemmel.
Mindazokat a gyermekeimet megörvendeztetem, akik várva vártátok Szent
Fiam érkezését. Saját kezemből szolgáltattam ki Egyszülöttemet, akit az
én legszentebb leányom szült e világra nektek. Ó felfoghatatlan és
csodálatos éjszaka! Mennyire vágytam arra, hogy beteljesítsem
ígéretemet. Mindazoknak, akik felkészülve várták Szent Fiam ékezését
megerősítettem a hit remény és szeretet ajándékával. Felerősítem bennük
jelenlétemet, és felnövesztem őket arra a szeretetre, amelyet
szüntelenül feléjük árasztok. Atyai szeretetemmel szeretem hűséges
követőimet, és nem hagyom elveszni őket. Bízzatok bennem, és kiáradó
nagylelkű szeretetemben, mert ez a szeretet burkol be benneteket még a
legnagyobb megpróbáltatások idején is. Védőpalástként borítom rátok
irgalmamat, mely megvédi lelketeket. Ahogy szent István diakónus első
vértanút dühödt ellensége szeme láttára egészen betöltötte Szentlelkem
és látta dicsőségemet és Jézust a jobbomon, úgy fogtok ti is
megdicsőíteni engem és imádkozni üldözőitekért. Közel már az idő
mindannak a bejteljesedésére, amiket prófétáim által közöltem veletek.
Siessetek, ne késlekedjen szívetek megadni a Szent Fiamnak kijáró
hódolatot! Krisztus megszületett, jöjjetek és imádjátok őt. Mária az én
kedves leányom, a ti édesanyátok soha nem tapasztalt erővel küzd
értetek különösen azokért, akik a ti imáitok és áldozataitok
felajánlása nélkül elvesznének. Atyai szeretetemben kérlek, jöjjetek,
és segítsetek neki a lelkek tömegeit megmenteni. Imádkozzátok a
rózsafüzért! Kapaszkodjatok Máriába, és egy napotok se se tejen el a
rózsafüzér elimádkozása nélkül. Tanítsátok meg azoknak is ezt az
ájtatosságot, akik még nem ismerik! Különösen a fiatalokkal
ismertessétek meg, hogy a Szűzanyába kapaszkodva megmeneküljenek az
ellenség csábító és lehúzó erejétől. Virrasszatok és minél több
nehézséget tapasztaltok a világban, annál erőteljesebben imádkozzatok,
mert minden hozzám forduló lélek imájára oly nagyon szomjazom. Legyetek
áldottak, akik meghalljátok szavamat! Állhatatosan tartsatok ki.
Újszülött Szent Fiammal áldalak meg mindnyájatokat, így egyesítem
szíveteket Drága Szent Fiam szívével, hogy egységben haladjatok
kitűzött célotok felé. Amen.
2012. 12.26. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/egi-uezenetek/karacson-masnapja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése