2010. december 26., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A Karácsony megünneplése

2010. december 26. vasárnap, 00.30

Miért vonakodsz most szeretett leányom? Nem tudod,  hogy vezetésem alatt állsz? Szívedben most biztosan érzed azt,  hogy mit kell tenned. Érzed,  hogy vissza kell vonulnod,  hogy szíved megnyílhasson Előttem, hogy üzenetem befogadására készen álljon. Higgy bennem. Hidd el,  ha átadod nekem minden félelmed, aggodalmad, kívánságodat és kérdéseidet,  akkor Én mindent átveszek tőled és annak megfelelően fogok neked válaszolni. Most arra kell időt szakítanod,  hogy meg tudjad szívlelni ezeket a sürgős üzeneteket, amelyeket az egész emberiség számára adok. Munkád előrehaladását ne késleltesd,  hogy ez a szent alkotás minél előbb elkészülhessen.
Szeretett leányom, szívleld meg a következőket: miközben a világ keresztényei a Betlehemi születésemet ünneplik és tiszteletet tanúsítanak Irántam,  addig mások csak megjátsszák ezt a tiszteletet, mivel nincs szeretet a szívükben.  Mégis sokan fognak, közelebb kerülni Szívemhez. De lesznek olyanok is, akik csak bólintani fognak és mosolyogni,  esetleg rövid említést tesznek arról,  hogy mi ennek a fontos ünnepnek az értelme, mert ők nem tudják, hogy   ezen a napon, a világ a legnagyobb ajándékát kellene megünnepeljék. Ez az ajándék, egyedülálló ajándék volt az egész világ számára, amelyet az Atya, valaha is gyermekeinek adott.
Sajnos, amikor hűséges híveim a Karácsonyt ünneplik, a pompával és a világi dolgokkal tele ceremóniák elterelik figyelmüket.
Vajon hány keresztény magyarázza el gyermekeinek születésem valódi értelmét? Hányan emlékeznek meg arról az alázatról,  amelyet szeretett Anyám és Szent József mutatott?  Hányan értik azt meg,  hogy Én azért lettem emberré,  hogy a pokolhoz vezető útról megmentsem az emberiséget? Ez volt a Karácsony valódi üzenete,  amit évszázadokon keresztül eltorzítottak és teljesen más jelleggel látták el. Mégis voltak olyan áhítatos keresztények,  akik ebben az időben magukba szálltak és elgondolkoztak az Irántam és az Atya iránti hűségükről. Felhívom figyelmeteket,  hogy ezen az ünnepen imádkozzatok mindazokért,  akiknek szerte a világon fel kell ébredniük,  mert csak így lehet részük az  örökségben. Abban az örökségben,  ahol mindenki számára hely van biztosítva, de csak akkor,  ha azt ők is elfogadják.
A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve
Azok a hírek, amelyek naponta, szinte percenként körbe járják a világot,  megzavarják és befolyásolják gyermekeim életét,   pedig ezeknek az Örök Életben semmi jelentősége sincs. Gyermekeim itt az ideje,  hogy megvizsgáljátok lelkiismereteteket még most,  a Nagyfigyelmeztetés előtt, ami második eljövetelemet fogja megelőzni.  Imáitokat, saját egyszerű szavaitokkal fogalmazzátok meg, így könyörögjetek Isteni vezetésért. A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve. Legyetek éberek. Legyetek készenlétben.
A ti Isteni Megváltótok és Igazságos Bírótok,
Jézus Krisztus

2010. december 24., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Miért lettem emberré

2010. december 24. péntek; 20:00 – 22:15
Szeretett leányom, köszönöm, hogy válaszoltál hívásomra. Örömmel beszélgetek veled ezen a különleges ünnepen, Születésem ünnepén. A szeretet, amely betölti Szívemet a gyermekeim által tanúsított hit és odaadás által, nagyon értékes.
Ez az az időszak, amikor Gyermekeim mindenhol a világon, földi életemen elmélkednek. Ez az az időszak számukra, amikor átgondolják annak jelentőségét, hogy mit is jelent Születésem az egész emberiség számára. Születésem miatt van az, hogy az emberiség a megmentését fogja keresni. Az Örök Atya minden Gyermeke iránt érzett szeretete által hozta meg ezt a végső áldozatot. Az, hogy meg kellett néznie egy csecsemő megszületését, nézni őt, ahogy gyermekként felnevelkedik egészen felnőttkoráig, tisztán mutatja az Ő szeretetét és eltökéltségét, hogy megmentse minden gyermekét. Ő oly nagyon szereti minden gyermekét, hogy megkért Engem arra, hogy emberként éljem az életet, tudván, hogy meg fognak alázni és ki fognak gúnyolni Engem. Megengedte, hogy mindez megtörténjen.
Születésem egy jel mindannyiatoknak, hogy Isten, az Örök Atya, olyan nagyon szerette gyermekeit, hogy még ezt a hatalmas áldozatot is meghozta értük. Azáltal, hogy megengedte Nekem, hogy a földre jöhessek, és mindannyiatok között élhessek, Ő megmutatta könyörületét, és azt a vágyát, hogy megmentsen benneteket, ezért hagyta jóvá halálomat. Ha nem küldött volna el Engem, akkor az emberiség nem menekülhetett volna meg.
De mindazok, akik visszautasítanak Engem, még mindig bizonytalanok Isten, az Örök Atya ígéreteinek igazságaival szemben. Még nagy az összezavarodottság.
Mindaz, ami most fontos az emberiség számára, az, hogy megértsék az új Mennyország és az új Föld ígéreteit és valóságát, amely ki van jelölve Isten minden gyermeke számára. Ez a legnagyobb ajándék mind közül, és egyben egy olyan ajándék, amelyet mindannyiatoknak meg kellett volna osztani Vele, amíg a sátán el nem pusztította az egészet, Éva megkísértése által.
Az emberek ma, sok esetben, úgy nézik az Ó és Új Testamentum tanításait, mint a régi meséket. Sokan, még most sem értik meg, hogy a Szentírásban levő tanítások hitelesek voltak, és még most is azok. Mivel sok esetben a lelki világban megtörténtekre utalnak, az emberek nehezen tudják elhinni, hogy ezek (a tanítások) valóban megtörténhettek.  Azért jutottak erre a következtetésre, mert ezek tartalmát a logikus gondolkodás, a földön történtek alapján értékelik. De tévednek.
A földre való eljövetelem, úgy volt eltervezve, mint egy utolsó esély a világ felébresztésére, hogy így mindenki felismerje: Isten mindent megbocsát. Az Én szerepem az volt, hogy megmutassam nektek, tanításaim és Kereszthalálom által, a Mennyországhoz vezető utat.
Karácsonykor emlékezzetek arra, hogy Születésem azért volt, hogy segítsen nektek elkezdeni újraértékelni a Mennyországba vetett hiteteket, amelynek mindannyian jogosan részesei vagytok. Azáltal, hogy emlékeztek az Életemre, egyesülhettek most Velem Atyám Birodalmában, ha megnyitjátok szíveteket, és ha megkértek Engem arra, hogy még egyszer öleljelek át benneteket.
A ti isteni Megváltótok és Igazságos Bírótok,
Jézus Krisztus

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

2010.12.24. Péntek
Ma egy kicsit tovább pihentem. Délután segítettem édesapámnak. Miközben segítettem, látomásban az Úr Jézus fehér ruhában először derekamat, majd a vállamat ölelte át szeretettel. Ettől nagyon boldognak éreztem magam. Jézus: Drága gyermekem, szeretetemet nem tudtam magamban tartani, ezért többször átöleltelek. Nagy boldogság töltötte el Szent Szívemet cselekedeted láttán. Nagyon szeretlek, kicsi gyermekem! Minél többször gyakorolod a jócselekedeteket, annál több boldogságot fogsz érezni szíved mélyén, mert tudod, hogy cselekedeteiddel boldoggá teszed a te szerető Istenedet.
Tegnap engesztelés közben arra gondoltam, hogy lelkem azért nem tud a jó irányában fejlődni, mert sajnos többször előfordult, hogy nem tettem meg azt, amit az Úrjézus vagy a Szűzanya kért tőlem. Rádöbbentem, hogy csak szavakat mondok, de nem cselekszek, ezért van az, hogy nem tudom teljesen átadni magamat az Úrjézusnak és annak, hogy őt mindenek fölött szerethessem. Az Úrjézus így szólt hozzám: „Én nemcsak szavakat, hanem cselekedeteket kérek tőled!”
Drága Jézusom, Te mindent tudsz rólam. Azt is tudod, hogy nagyon szeretlek. Csak sajnos az az igazság, hogy még nem tudlak helyesen szeretni. Kérlek, segíts nekem megváltozni, drága Jézusom! Cselekedni akarok, de Nélküled, vagyis a te erőd nélkül tudom, hogy nem megy. Jézus: Drága gyermekem, valóban igaz, hogy ha nélkülem akarsz cselekedni, nem sok jóra számíthatsz. Te csak bízd rám lelkedet, gyermekem! Hidd el, bár te nem veszed észre, de én látom, hogy lassan de biztosan szépen alakul a te kicsi szíved és lelked az én tetszésem szerint. Nagy szeretetem által lassan átformállak a saját képmásomra. Bízz rám mindent! Hagyatkozz rám és légy mindig engedelmes irántam!
Drága Jézusom, ma van a Te születésed ünnepe. Kérlek, mondj valamit nekünk! Jézus: Drága gyermekeim! Jöjjetek el hozzám az éjféli szentmisére! Nagy szeretettel várlak benneteket Atyám Házában! Törekedjetek arra, hogy figyelmeteket nekem szenteljétek a szentmisén, hiszen életetek legfontosabb pillanata, amikor mindnyájatok Megváltója megszületik, és elhozza lelketek számára az üdvösséget.
Drága Jézusom, egyre jobban érzem a szívemben, hogy Nálad nagyobb ajándékot nem kaphattam volna a világon. Te vagy az életem és minden boldogságom! Nagyon szeretlek, édes Jézusom! Jézus: Drága gyermekem! Lángoló kicsi szavaiddal nagyon boldoggá teszed a te Megváltódat! Szeretetem mindennél hatalmasabb, melyet irántatok érzek!
Eeste 8 órakor, miközben a Szentháromság rózsafüzérét imádkoztuk, látomásban a Szűzanya várandósan odajött hozzánk és homlokunkra rajzolta az egység háromszögét. A Szűzanya azzal ajándékozott meg minket, hogy megengedte, hogy megérinthessük Szent Testét ott, ahol szíve alatt a Kisjézus pihent. Mikor odatettük kezünket éreztük, ahogyan mozog az Úrjézus a Szűzanya méhében. Nagyon boldogok voltunk.
Az éjféli Szentmise elején
Látomásban a Mennyei Atya a Szentlélekkel jött el hozzánk a szentmisére. Mindketten fehér ruhában voltak. A Mennyei Atya a Szentmise elején így szólt hozzánk: „Nagy Szeretettel köszöntelek benneteket! Gyermekeim, nemcsak ti vagytok itt, hanem az egész Mennyország jelen lesz köztetek ezen a szép ünnepi szentmisén, amikor drága teremtményem, Mária által megszületik Szentfiam.”
Dicsőség
Látomásban az angyalok sokaságával együtt énekeltünk térden állva a Mennyei Atyának és a Szentlélek Istennek.
Olvasmány, Szentlecke, Evangélium
Látomásban a Szentlélek Isten letérdelt a Mennyei Atya Előtt, aki megáldotta őt, majd odaállt a szószékhez, amely középen állt, arannyal és égi kincsekkel volt feldíszítve, és felolvasott nekünk. Azt láttam, hogy az evangéliumot a Mennyei Atya olvasta fel nekünk. Közben a szószék mindkét oldalán egy-egy angyal térdelt, kezükben égő gyertyával.
Prédikáció alatt
azt láttam, hogy a Szűzanya kék ruhában fehér fátyollal várandósan egy szamár hátán ült, melyet Szent József vezetett. Amikor megérkeztek a betlehemi istállóhoz, a Szűzanya József segítségével leszállt a szamár hátáról és megnézték az istállót, melyben volt néhány állat: szarvasmarha, ló, szamár és bárány. Míg József elrendezte a jászlat a Szűzanya lefeküdt a szalmára és így szólt: „József, kérlek gyere ide hozzám és fogd meg a kezemet! Egyre erősebben érzem, hogy közel van az ideje, hogy Szentfiam megszülethessen.” És József odament a Szűzanya mellé, és megfogta a kezét. Majd azt láttam, hogy megnyílik az istálló teteje és a Szűzanya elragadtatásba esve felemelkedett a levegőben. József térden állva figyelte, mi történik Máriával. A Szűzanyát nagy fény vette körül és mögötte állt tárt karokkal a Mennyei Atya és a Szentlélek Isten. Miközben a Szűzanya mosolyogva elragadtatásba esett, így szólt a Mennyei Atya: „Jöjj Szent fiam! Eljött a te órád!” Majd a Szűzanya Szent Teste ismét olyanná vált, mint amilyen azelőtt volt. Közben a Szentlélek Isten karjában tartotta a Kisjézust, és letette egy a szalmán lévő fehér ruhára. Amikor a Szűzanya Szent Teste visszatért a földre az elragadtatásból József odavitte hozzá és a karjaiba helyezte a kis Megváltót. Majd József így szólt: „Íme, aki elveszi a világ bűneit”
A látomás végén megérkeztek a pásztorok és a királyok, akik térden állva angyalok sokaságával együtt csodálták, imádták és dicsőítették az Úrjézust.
Áldozati liturgia
Látomásban az oltár asztalánál középen a Mennyei Atya, bal oldalán a Szentlélek, jobb oldalán a Szűzanya karjában a kis Jézussal állt velünk szemben. Amikor a Mennyei Atya felemelte az ostyát, az egész Szentháromság szeretetcsókjával megáldotta, így változott át Jézus testévé.
Szentáldozás előtt
Látomásban a Szűzanya karjában a Kisjézussal letérdelt a Mennyei Atya előtt, aki megáldotta őket. Majd a Szűzanya középre állt és karjában lévő Kisjézus áldoztatott bennünket Szent Testével.
Szentmise végén
Látomásban a Mennyei Atya, a Szentlélek, és a Szűzanya karjában lévő Kisjézus megáldottak minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Mielőtt beszálltunk az autóba, láttam, hogy a Szűzanya karjában a Kisjézussal együtt ültek a hátsó ülésen és velünk együtt utaztak haza. Mikor haza értünk, az otthoni jászol előtt a Szűzanyát láttam térden állva imádkozni.


2010. december 22., szerda

Kadarkúti Égi Beszédek- 87. Jézus: Karácsony

2010. december 22.
Jézus: Karácsony
Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Szent Szívem forró, isteni szeretetével köszöntelek benneteket. Ma egyik legszebb ünnepetekről, Karácsonyról emlékezünk meg.
Ilyenkor, 2 nappal előtte nagy a sürgés-forgás, készülődés. Az asszonyok legfőbb dolga, hogy elkészüljenek az ünnepi ebédekhez, vacsorákhoz az ételek. Csomagolják a családtagok az ajándékokat, díszítik a karácsonyfát. Kevesen vagytok, akiknek Rám is marad idejük, akiknek eszébe jut, hogy ez az Én földre születésemnek kedves ünnepe. Tegnap láttam, ahogy egy riporter végigment a belváros forgalmasabb utcáin és megszólított sok embert ezekkel a szavakkal: „Önnek mit jelent a karácsony?” Így felelgettek: „Sok ajándékot! Rengeteg plusz munkát! Feszültséget a családban! Szeretetet! Békét! Nekem örömet, mert végre összejönnek a közeli rokonok. Egy 4 éves kislány így válaszolt: „Nekem azt jelenti, hogy hozza a Jézuska a karácsonyfát és az ajándékokat. A végén megszólítottak egy idős asszonyt, aki ezt mondta: Nekem a Karácsony a legkedvesebb ünnepem, mert Jézus Krisztus születésére emlékezünk. Milyen szomorú, hogy gyermekeim többségénél a lényeg elsikkad. Csak egy kicsiny réteg ünnepel Engem. Sokan még az éjféli misére is csak a látványosságért mennek el.
Drága Kicsinyeim! Mivel titeket érdekel, mert szerettek Engem, nektek elmondom, hogyan emlékezem vissza születésem napjára. Hideg, decemberi éjszaka volt. Édesanyám és nevelőapám csak egy istállóban kaptak szállást. Még egy ágy sem volt benne, egy szék sem, csak egy jászol, amiből az állatok szoktak enni, és széna a földön. Két szarvasmarha pihengetett a szénán. Az Én születésem eltért a többi gyermekétől. Ugye emlékeztek, hogy fogantatásom milyen misztikus volt és az áldott állapot ideje, a 9 hónap minden nehézség és kellemetlenség nélkül telt el Édesanyámnak? Hát a születésem is ilyen titokzatos és természetfeletti volt, minden fájdalom nélkül. Hiszen Szűz Mária mentes volt az áteredő bűntől, ezért szülése alatt semmi fájdalmat nem érzett. Ha nem lenne áteredő bűn, minden anya kín és gyötrelem nélkül hozná világra gyermekét.
Édesanyám elragadtatásba esett, a Mennyei Atya kegyelmének fénye beborította egész lényét. Világra jöttem oly csodálatosan, hogy Anyám szűz maradt. S miközben Ő elragadtatásban merülve térdelt, ott feküdtem előtte a szénán meztelenül, dideregve és hangosan sírni kezdtem. Szokatlan volt számomra az anyaméh melege után ez a kemény hideg. Sírásomra Édesanyám feleszmélt és meleg kendőkbe takarva ölbe vett. Szent József és Ő alig tudtak betelni látványommal. Rövid idő után átadott nevelőatyám karjaiba, hogy ő is élvezhesse közelségemet. Szénát tettek a jászolba, tetejére borítottak egy fehér kendőt és ráfektettek. Letérdeltek körülöttem és alig tudtak betelni imádásommal.
Bizonyára szeretnétek tudni, drága Gyermekeim, hogy újszülött koromban milyen képességekkel rendelkeztem. Látszólag olyan voltam, mint egy másik földi kisbaba. Csak rugdalózni, sírni, mosolyogni, feküdni, szopni tudtam. De gondolkodásom és érzéseim nagyon fejlettek voltak, mint magzat-koromban. Édesanyámmal folytatott benső beszélgetéseim most is megvoltak, így a Mennyei Atyához intézett imáim is. Mikor már nagyon kényelmetlen volta a jászolban feküdni nem sírással jeleztem, hanem benső hangon Édesanyám szívéhez szóltam: szoríts szívedre, Anyám, hadd melegítsen az a tűz, ami benned ég. Tarts öledbe, mert számomra szenvedés, hogy tőled el vagyok választva. Ilyenkor Édesanyám Isten kegyelméből felfogta szavaimat és ölébe vett. A földi kisbaba ilyenkor, ha hiányzik anyja, sírással jelzi. Ritkán kéreckedtem fel karjaiba, mert a fekvéssel járó kellemetlenségeket már akkor felajánlottam azokért a testvéreimért, akik mindenben a kényelmet keresik. Ilyenkor így könyörögtem Mennyei Atyámhoz: „Fogadd el Tőlem, hogy gyenge kis bőrömet szúrja a széna, hogy kemény és kényelmetlen a jászol, hogy kicsi tagjaim fáznak a hidegben, hogy csak az állatok lehelete melegít. Mindezt felajánlom azokért a testvéreimért, akik 5 percet sem tudnak gyalogolni, mindenhova autóval mennek, akik panaszkodnak, ha nem elég puha az ágyuk, vagy akik zúgolódnak a zarándokutakon, hogy nem az ablak mellet ülhetnek, vagy akik nyafognak egy kis fejfájás vagy hőemelkedés miatt.”
Újszülött koromban más téren is gyakoroltam az önmegtagadást értetek, szeretett Kistestvéreim. Ugye a földi anyák ösztönösen annyiszor csókolgatják össze újszülött babájukat, ahányszor csak kedvük tartja. Az Én Édesanyám csak akkor csókolhatta meg arcomat, mikor bensőleg a szívében megkértem rá. Pedig higgyétek el, nagyon jól esett volna Nekem, ha szünet nélkül kényeztet öleléseivel, csókjaival. De megmagyaráztam Neki, hogy ha ezekről az anya-gyermek örömökről gyakran lemondunk, azzal engeszteljük Atyámat a kicsapongó férfiak és nők bűneiért, a sok érzékiség miatt elkövetett bűnért. Ezt nagy jóságában megértette és anyai csókjai ritkítását önmegtagadásul felajánlotta.
Pici koromban az is lemondást jelentett számomra, mikor az akkori szokás szerint szorosan pólyába kötött és így nem tudtam rugdalózni. Ilyenkor emlékeztettem Anyámat, hogy bizony eljön az idő, hogy elfognak és durván, kötelekkel, láncokkal megkötözni, hogy moccani se tudjak. Azután Atyámhoz így szóltam: „Nézd, Atyám! Mos ebben a szoros pólyában, megkötözve fekszem itt. Kérlek e szenvedésemre, hogy irgalmazz azoknak, akik a bűnük ereje által vannak megkötözve, és nem tudnak megszabadulni. Vannak, akik az alkohol, a kábítószer, a szerencsejátékok megkötözöttjei, vannak, akik a káromkodás, a paráznaság rabságában sínylődnek. Rám való tekintettel szabadítsd meg őket.” Meghallgatott, és azóta is minden nap egy embert megszabadít a bűn láncaiból.
Most, mint újszülött babát Édesanyám karjaiban képzeljetek el Engem. Az Ő öléből szólok hozzátok: – Kistestvéreim! Örüljetek, mert már azzal, hogy e világra születtem megkezdődött számotokra a megváltás. Új korszakot nyitottam történelmetekbe. Hogy ez az esemény milyen fontos, az is mutatja, hogy születésemmel kezdődik az időszámítás az egész Földön. A teljes Szentháromság akarata volt, hogy emberré váljak, mert a bűn annyira elhatalmasodott, hogy az akkor élő sok ember – kevés kivétellel – kárhozat felé haladt. Azt hiszitek, most jobb a helyzet? Még több a pogány, mint akkor volt, és még nagyobb a gonoszság. Születésemmel szeretetet, békét és megváltást hoztam. Két kis karomat kitárom és az egész világot átölelem igazakat és bűnösöket egyaránt. Ez ugyanaz az két kar, melyet érettetek keresztrefeszítettek.
Most megkérdezem Édesanyámat, aki mint kis újszülött betlehemi Jézuskát a karjai közt tart, hogy karácsonyi ajándékként vigyen Engem közétek és mindegyiketek előtt álljon meg Velem és egy pillanatra adjon kezetekbe. Most nemcsak Évám tarthat karjaiba Engem, hanem ti mindnyájan. Abban a pillanatban, mikor mondom, hogy INDULOK, két tenyereteket tartsátok magatok elé, hogy Édesanyám belehelyezhessen. Szívetekhez szoríthattok, megcsókolhattok. Ne szégyenkezzetek egymás előtt, hogy nagyon szerettek Engem! INDULOK!
Drága Engesztelő Gyermekeim, már itt állok újra, mint felnőtt Jézus, Éva jobboldalán. Kegyelmekben gazdag, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok mindannyiatoknak és Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A fájdalmam és  szenvedésem ma

2010. december 22. kedd 02:40
Leányom, rettenetesen szenvedek az emberiség bűnei és Létezésem kegyetlen visszautasítása miatt, amely oly gyakori most a világban, és azon hívek száma, akik Nekem hátat fordítanak, rendkívüli arányban megemelkedett.
A fájdalom, a szenvedés és a kín mindig erőteljesebb, amikor a világ a Karácsonyt ünnepli. Tudom a Szívemmel, hogy bár ez a legfontosabb keresztény ünnep, mégsem olyan módon vannak kinyilvánítva tanításaim, ahogyan azt kellene.
Szeretett leányom, ki kell tartanod saját szenvedéseidben, mind elméddel, mind lelkileg. Mindezek közelebb hoznak majd téged szent Szívemhez. Csak akkor egyesülhetsz Velem, amikor ezt a megpróbáltatást elszenveded.
Leányom, imádkozz, imádkozz, imádkozz, hogy a többi lélek enyhítse kínjaimat, amelyeket elszenvedek. Óh, ha meg tudnám menteni gyorsan a lelkeket, és szerető karjaimmal átölelhetném őket, a Szívem is meggyógyulna. De sok lélek nem fog megtérni Hozzám. Neked sokat kell dolgoznod, leányom, hogy meggyőzhesd őket az igazságról. Sohase add fel.
Te tele voltál kétségekkel, de Én tudom, hogy a szíved mélyén felismerted, hogy ezek az Irgalmasság üzenetei, amelyek a lelkek megmentésért adattak, és hogy valóban Tőlem és az Örök Atyától származnak.
Tarts ki, fogadd el a szenvedést, légy alázatos, türelmes, és cselekedj méltósággal, amikor az Én Nevemben próbára tesznek.
Menj most, megújult életerővel, szeretettel és erővel, hogy szeretett Gyermekeim lelkét visszanyerhesd.
Szerető Megváltótok
Jézus Krisztus

2010. december 18., szombat

John Greenleaf Whittier – Heaven on Earth

Somehow, not only for Christmas,
But all the long year through,
The joy that you give to others,
Is the joy that comes back to you.
And the more you spend in blessing
The poor and lonely and sad,
The more of your heart’s possessing
Returns to you glad.